A sziget ügye jelentősen felkorbácsolja a helyiek érzelmeit. Sajnos nem mindenkiét. Van, egy kisebb csoport, akiknek a szigeten vannak telkeik, nyaralóik, ők szeretnék, ha a sziget az maradna, ami. Van, egy kis csoport, akik bevándoroltak ide, és komoly házakat építenek a szigeten, azzal az elképzeléssel, hogy az majd amolyan Rózsadomb szerűvé válik,  így az ingatlanaik a sokszorosát fogják érni. Ők szeretnék komfortosabbá tenni a szigetet. Van az átlag helyi lakos, aki mindezekkel nem foglalkozik, és a másik kör, aki ott lakik, régebb óta, és így szereti ahogy van, vagy nem ott lakik, de sokat jár le a szigetre, mint én is a családommal, és azt is szeretné, hogy fejlődjön, meg azt is, hogy ne veszítse el a nyaraló pihenő jellegét. Itt azután igazságot tenni lehetetlen!

A sziget egyik problémája, a telkek méretének a megváltoztatása. Sokan foglaltak el, a telkükhöz egyébként nem tartozó területeket is, van aki szándékosan, van, aki már így vette, és nem mérette ki. Ezeket a telkeket ki kellene méretni, és a saját területükbe terelni.

Egy másik probléma, a sziget Laji csárda felőli végén, az erdő kiirtása, és a terület feltöltése sittel. Ezt még rendszerváltás előtt tették, legalábbis ha jól tudom, és azóta sem történik semmi az oda lepakolt törmelék kibányászása, elhordása, és az erdő visszatelepítése ügyében.

Újabb gond ennél, hogy mai napig is tesznek le sittet a szigeten, mégpedig oda, ahová egyébként a parti utat tervezték, és gondolták, milyen jól el fog tűnni ott a sitt. Nem tűnt el, út sem lett, csak szemét van ott bőven.

Jó lenne ha a szigeten megvalósulhatna a tanösvény.

Valamilyen formában, hasznos lenne visszaállítani, a nyári napközis tábort is.

A szigetre vezető lépcsőt, illene normálisan akadálymentesíteni, mert amit csináltak oda, az paródia!

Kellene legalább egy olyan pormentesített út, a lakóházakhoz, és között, ami nem aszfaltos, és nem teljes burkolat. Amolyan két gumírozott keréknyom szerűt képzelek el, fűvel a közepén, szélein, úgy ötven méterenként kikerülő szakaszokkal, ha szembejövő lenne.

BIZTOSAN VAN MÉG SOK MEGOLDANDÓ FELADAT A SZIGETEN! Keressen meg, akinek okos ötlete van, vagy tud megoldandó feladatokról!