Budapest gyöngyszeme, a Molnár sziget. Egyik oldalán, a Ráckevei Duna, Másikon a Soroksári kis Duna folyik. Együttesen ők, az RSD. Jelenleg sok vita, sőt veszekedés övezi az állapotokat. Alapvető probléma, hogy a Soroksári Duna felett, egy híd helyezkedik el, mely a szigetre vezet. Ez a hí, el lett méretezve. Rossz tervezése miatt, lassítja a víz folyását.

Másik probléma, hogy sok iszap folyik bele a kis ágba, ami a kis sodrás miatt, leülepszik, nem viszi el a víz.

Harmadik probléma, a sziget végének az átformálódása, szintén a víz befolyási sebességét rontja, rossz felé tereli a vizet.

De mi a vita tárgya? Alapvetően az, hogy nincs kikotorva a meder, így a kis Duna haldoklik a benne élő állatvilággal együtt. Oda nem való növények lepik el a víz felszínét, miközben az önkormányzatok nem tesznek semmit. Látszólag tesznek, de valójában nem. Itt a csepeli és a soroksári önkormányzatok ellentétes érdekeiről van szó.

Megoldás lehetne, egy kis kotróhajó, ami addig, amíg nem oldódnak meg, a százmilliós beruházást igénylő problémák, addig is mélyen, és tisztán tartaná a vizet, a meder folyamatos mélyítésével, igazgatásával. Erre sokan azt felelik, hogy ez egy folyó, amit a víz folyása tartana rendben, és ez nem megoldás. Én viszont azt gondolom, vannak gyönyörű tiszta vizű, mély tavak, csodás élővilággal. Addig is, amíg nem lesz megoldás, és amíg nem tudnak a csepeli ás soroksári önkormányzatok megegyezni, a már rég elkészült tervek végrehajtásában, addig is, tenni kellene valamit. Biztos forrásból tudható, hogy már uniós pénz is volt megnyerve a célra, de ezek az önkormányzatok addig játszottak, amíg az a megnyert pénz végül leveszett! Ezt az információt, Bangóné Borbély Ildikó, országgyűlési képviselő kapta, Pintér Sándor belügyminisztertől.

Több helyi lakos, civilek, és soroksári, hivatalban nem funkcionáló politikusok is, próbálnak lépni, tenni, jönnek-mennek, intézkednek, hivatalokat járnak, vizet tisztogatnak, növénymentesítenek. Ez viszont mind semmit nem ér, amíg a hivatalban lévők nem intézkednek. Meg szeretnék keresni mindenkit, aki valaha is foglalkozott ezzel a dologgal, és kifaggatni, ki mit tett, és ki hol akadt el. Teszem ezt teljesen függetlenként, és anélkül, hogy akármelyikük tetteit értékelném, vagy minősíteném! A válaszok megjelenéséig, kis türelmet kérek!