Blue Flower

Oktatás, munkahelyteremtés, kultúra!

Sokat gondolkodom, mit lehetne tenni, hogy Soroksár, Budapest 23. kerülete, élhetőbb, boldogabb, vonzóbb hely lehessen mindenki számára. Tekintettel arra, hogy én itt születtem, itt élek, itt dolgozom, és kifejezetten jól érzem itt magam, legelőször azt kell vizsgálnom, ennek mi az oka. Miért szeretünk, én magam, és a családom itt élni?

Első, ami itt tart, a környezet. A Duna, a sziget, a parti séták, gyermekkorom csónakázós emlékei, Bár nem ott lakom, de Péteri major szépségei, hangulata, a botanikus kert, az Orchideák, mert ha egyszer végigjárta valaki, a tangazdaság üvegházát, soha nem feledi el. Amit tenni kell még, az a kis Duna megmentése! Ezért már elkezdtünk tenni, többen is megmozdultunk, több felől megközelítve az ügyet.

Második, a kultúra sokszínűsége, gyermekkorom Sváb asszonyai, akiktől a vagányságot, az emberszeretetet, az egymásról gondoskodást tanultuk, a volt Laji csárda körül élő roma barátaim, akiktől az összetartást, és a kirekesztettség szomorúságát tanultuk meg, a sok kubai, akik itt éltek, tanultak, és a vidámságot tanultuk tőlük, a pozitív gondolkodást, a Dobó melletti Bolgár kertészet, ahol a gazdálkodás profizmusát figyelhettük meg, és az emberséget. Sorolhatnám,  vallási sokszínűséggel, a sok gyár, amik itt voltak, és a sok szakember, a helyi ezermesterek, stb.

Harmadik, ami fontos, jelen pillanatban, a nyugalom, és béke, ami körülvesz.

Ezeket az értékeket, mindhármat, egyformán fontosnak, és elsődlegesnek kellene tekintenünk, hogy meg legyen az alap.

Ha ezek, a környezet, a kultúra sokszínűsége, és a békesség megvannak, akkor már csak a megélhetés, a kényelem, és a tanulási lehetőségek maradnak, amikről nem beszéltem. Ez a három dolog összefügg, ezeket együtt kell kezelni, ez a jövő felé vezető három sávos út.

Mit gondolok ezekről? Van ez a három dolog, ami valójában egy, csak három felől megközelítve. Amit legelőször figyelembe kell venni, hogy Soroksár vonzáskörzete nagyon nagy. Ez nagy lehetőség, és kihasználatlan. Hiába Budapest része vagyunk, de igazából a vonzáskörzet települései és Budapest közötti kapcsolat, összekötő a kerület. Ha ügyesen gazdálkodnánk a területeinkkel, és erőforrásainkkal, elérhetnénk, hogy ne bejárata legyünk a  városnak, hanem mi legyünk a cél. Aki Pestre indul ne átmenjen rajtunk, hanem hozzánk érkezzen! Elférne itt a kerület szélén sok minden, egy komoly wellness szálloda, akár egy pláza, ezek közé egy nagy P+R parkoló, ahonnan külön buszjárat mehetne a belvárosba, egy komoly aquapark, és még sok minden. Lenne ott hely bőven, egyetemnek, középiskolának is. Gondolok itt, a Dél Pesti Kórház, és az Auchan környéki területekre.

Megélhetés:

A megélhetés, egyben munkahelyeket jelent, elérhető közelségben, vagy komoly és megalapozott vállalkozási lehetőségeket. Az ipari parkot lehetne bővíteni, a BILK Konténer átrakó lehetőségeit kihasználva idecsábítani több gyárat. A fentebb említett szálloda, pláza, fürdő, ezek is további munkahelyeket jelentenének, nem beszélve az ipari ingatlanok után befolyó adóbevételekről.

Kényelem:

A kényelem az előző pontban leírtak felett, közeli bevásárlási, tanulási lehetőségeket is jelent. Az óvárosi részekre kis boltok, a peremekre hatalmas pláza, stb. Saját középiskola, főiskola, egyetem. A kényelem témakörhöz sorolnám a közlekedés témát is! Erről persze külön is kell beszélnünk! Bevásárlási lehetőségeink azért vannak bőven, hiszen a Megapark, és az Auchan is itt vannak, IKEA? KIKA, barkács áruház, stb, van ott a bevásárló utca környékén minden, csak a közlekedés, a megközelítés nem túl jó.

Tanulási lehetőségek:

Tanulási lehetőségek sajnos nem nagyon vannak Soroksáron! Ami kellene mielőbb, legalább egy szakképző, és egy középiskola, és egy egyetemi-főiskolai tanszék, vagy akár egy saját egyetem a kerületben. A Dél Pesti Kórház mellett lévő, régen ott álló félkész épület, amit nővérszállónak terveztek, kitűnő kollégium lehetne! A Tartsay Utcai középiskola ugyan van, de az már nem annyira Soroksár, inkább csak papíron.

Mi az, amit én tudok tenni Soroksárért?

Terveim között szerepel, hogy soroksári lakosoknak ingyenes képzéseket indítok, művészeti területen! Szeretnék, egy jelentős, és ütőképes művészgárdát teremteni, akik Soroksár jó hírét vinnék a világba.

Munkásságom során, már számos kiállító művész került ki a kezeim közül, akik galériákat nyitottak, kiállításaik vannak, oktatnak, művészeti képzéseket tartanak, és a művészetben találték meg a megélhetésüket, karrierjüket. Szeretném munkámat Soroksárra koncentrálni, megtalálni itt a megfelelő helyet, ahol képezhetem, taníthatom a helyieket, és ahol kiállíthatjuk a műveiket. Ez a keresgélés jelenleg is folyik. Volt egy elképzelésem, a régi öregek otthona helyén akartam, de mielőtt azt megvehettem volna, megvette az önkormányzat, így ez kiesett. Támogatókra egyenlőre nem számítok, de én saját erőmből fogom felvállalni, a helyi tehetségek felkutatását, felkarolását, és képzését.